Magunkról
Vállalkozásunk 2019-ben alakult, akkor még egyéni vállalkozási formában, majd 2020 óta jogutódként folytatva tevékenységeit HegeFöldgép Bt. néven, folyamatosan megszakítások nélkül működik, fejlődik.
A dinamikus fejlődés eredményeként részt veszünk és versenybe szállunk közbeszerzés keretein belül megversenyeztetett útépítési munkákban is.
A Bt. tulajdonosa és ügyvezetője Hegedűs Soma Kornél mélyépítő technikus, ő látja el a szakmai vezetést is.
Márkahű gépparkunk a földmunkavégzés és épületbontás, valamint közúti ömlesztett anyag és hulladékszállítás terén szerteágazó kivitelű. Gépkezelői és gépjárművezetői alkalmazottaink több éve együtt dolgozó, összeszokott, kipróbált, megbízható szakemberekből állnak. Az állandó létszám mellett ugyancsak kipróbált, régóta bedolgozó alvállalkozókat is foglalkoztatunk.
A HegeFöldgép Bt. fő tevékenységi körei közé tartozik mind a magas- és mélyépítési kivitelezésekhez tartozó gépi földmunkavégzés és ehhez kapcsolódóan az ömlesztett anyagok forgalmazása. Ez a terület magába foglalja a generál kivitelezőként tevékenykedő nagy-, közép- és kisvállalatok részére történő megrendeléseket, de nem elhanyagolhatóak a magánszemélyek részére történő kivitelezések sem.
Új létesítmények építését megelőző épületbontással, törmelék elszállítással és tereprendezéssel is foglakozunk.
Ezen munkák mellett közúti ömlesztett anyagok, többek között termő- és töltőföld, homok és homokos kavics, zúzott és darált mechanikai stabilizáció előírásainak megfelelő-, valamint tüzépeken és bányákban vásárolható ömlesztett anyagok kiszállítását is végzi vállalkozásunk.
További tevékenységi köreinkhez tartozik a konténeres törmelék- és hulladékelszállítás is.
Nem elhanyagolható az sem, hogy munkagépek szállítása sem jelent problémát számunkra.
Jelenleg referenciáink alapján Hajdú-Bihar megyében az ágazat egyik jelentős földmunkákban tevékenykedő cégének mondhatjuk magunkat. Jellemzően Debrecen és környékén tevékenykedünk.
Építőipari szolgáltatásaink magas színvonalúak, mind emellett vállalkozásunk nagy figyelmet fordít a folyamatos szakmai fejlődésre, ennek érdekében nagy jelentőséget kap a dolgozók szakmai tovább-, illetve átképzése. Ezt biztosítja a megfelelő végzettségű, valamint nagy tapasztalattal rendelkező ügyes és megfontolt szakemberek, gépkezelők és sofőrök alkalmazása, az ágazatba bevezetett új és korszerű gépek teherautók ismerete, szakszerű használata.
Legfontosabb célunk ügyfeleink elégedettsége, egyedi igényeik szerinti maximális minőségű kiszolgálás.
Elsődleges céljaink között van megőrizni és megerősíteni az elért pozícióinkat, ezért minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetünk a minőségi munkavégzésre, amelyet igazol az, hogy a gazdasági válság idején a nehéz gazdasági helyzetben is sok megrendelése volt cégünknek.





